FRANCIAORSZÁG: Megnyitották az üzemanyag-raktárakat
PÁRIZS október 20. (WEB-NOVINY) – Franciaországban meg kellett nyitni néhány üzemanyag-raktárt, hogy biztosítsák az országos sztrájk által megbénított ellátást. A franciák tiltakoznak a kormány azon terve ellen, amely a jelenlegi 60-ról 62 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. Brice Hortefeux belügyminiszter a rendőrség félkatonai alakulatainak bevetésével fenyegette meg a tüntetőket, akik országszerte autókat gyújtanak fel, üzleteket rongálnak meg és rátámadnak a rendőrökre. Az utóbbi héten a rendőrség több mint 1 400 erőszakoskodó személyt tartóztatott le, mondta a belügyminiszter. Nyugat-Franciaországban a hivatalok kénytelenek voltak megnyitni három üzemanyag-raktárt is, ami a belügyminiszter szerint incidens nélkül zajlott le.
A raktárak megnyitását néhány napig maguk az alkalmazottak akadályozták meg. Attól tartanak ugyanis, hogy a nyugdíjreform veszélybe sodorja nehezen kiharcolt szociális biztonságukat. Kedden a töltőállomások közel egyharmada üzemanyag nélkül maradt a raktárak zárva tartása miatt.
(SITA)