UKRAJNA: Felfüggesztett választási eredmények

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Voľby na Ukrajine
Foto: SITA, AP

KIJEV február 17. (WEBNOVINY/AFP) –Az ukrán legfelsőbb bíróság szerdán bejelntette, hogy felfüggeszti az államfőválasztás eredményét, melynek győztese Viktor Janukovics, mindaddig, amíg nem ér véget a választások elleni óvás felülvizsgálása, amelyet Janukovics ellenfele, Julija Timosenko nyújtott be. „Ukrajna Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága …felfüggesztette a központi választási bizottság határozatát az ukrán elnökválasztás második fordulójának eredményeiről és Viktor Janukovics megválasztásáról mindaddig, amíg az ügyet felül nem vizsgálja“ – áll a bíróság nyilatkozatában.

Julija Timosenko kedden panaszt nyújtott be a bíróságra, melyben azt követeli, érvénytelenítsék a február 7-i elnökválasztás eredményeit, mert szerinte tömeges választási csalás történt.

A nemzetközi megfigyelők a választásokat igazságosnak és demokratikusnak minősítették és a nyugati kormányok – csatlakozva Oroszországhoz – jókívánságaikat fejezték ki Janukovicsnak. A tervek szerint az új köztársasági elnöknek február 25-én kellene letenie a hivatali esküt. A bíróság azzal kapcsolatban egyelőre nem foglalt állást, hogy döntése megakadályozhatja-e az új államfő beiktatását.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať