SULÍK: A SaS fő témája ebben az évben az illetékbónusz lesz

POZSONY, január 3. (WEBNOVINY) – A SaS számára 2011-ben a legfontosabb téma az illetékbónusz lesz. „Már jól fel van dolgozva, és többnyire csendben folyik a munka rajta, nem írnak róla, ami nagyon jó, legalább nyugodtan lehet dolgozni rajta. De az év végéig minden előkészületet és megvalósításhoz szükséges lépést megteszünk, hogy 2012 januárjától már a szuper bruttó fizetés, az egységes adóalap és az éves elszámolás legyen érvényben” – mondta a SITA ügynökségnek Richard Sulík, a SaS elnöke.

Ha sikerül az illetékbónusz előkészítése, ez Sulík szerint hatalmas munka lesz, amivel senki nem fog dicsekedni, és a médiákban sem fognak cikkezni róla. Sulík viszont nagyon elégedett lesz: „Ez az én személyes célkitűzésem erre az évre. Az illetékbónuszt sok ember meg fogja majd érezni a pénztárcájába befolyó bevételen” – mondta.

Az illetékbónusz a SaS egyik elsődleges célja volt, amit a választási hadjáratban a zászlajára tűzött. Az adó- és illetékrendszer megreformálásáról van szó, ami a szociális juttatási rendszer változását is jelentené.

SITA

Viac k osobe: Richard Sulík