LAJČÁK: Szlovákia és Görögország szót értenek

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Lajčák

POZSONY február 19. (WEBNOVINY) – Szlovákia és Görögország csaknem mindenben egyetértenek. Egyebek mellett ebben is megállapodott megbeszélései során a két ország diplomáciájának vezetője, Miroslav Lajčák és Dimitris Droutsas. Országaink véleménye egybehangzó a nemzetközi kérdések többségében és a görögországi és ciprusi gazdasági helyzetet illetően is. A kétoldalú kapcsolatok hagyományosan jónak minősíthetők. A görög delegációt szállító repülőgép a köd miatt mintegy három órás késéssel szállt le a pozsonyi repülőtéren. Nyilatkozatában Droutsas ezt is felhasználta. Azt mondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok egén nincsenek felhők. A miniszterek ezért a megbeszéléseken mindenek előtt nemzetközi kérdésekkel és a görög gazdasági helyzettel foglalkoztak.

A két partner nagyon részletesen vitatta meg a Nyugat Balkánon uralkodó állapotokat és az Európai Unió bővítését. A régió ugyanis mindkét ország számára rendkívül fontos. A görög külügyi tárca vezetője számára ugyanígy fontos az itt elterülő államok uniós tagsága, ezért született meg az Agenda 2014 elnevezésű dokumentum. „Ez egy új víziót, új stratégiát jelent az Európai Unió számára a Nyugat Balkánhoz fűződő viszonyában“ – jelentette ki Miroslav Lajčák, aki nem titkolja bíráló véleményét az unió bővítési politikájával kapcsolatban.

Foglalkoztak a miniszterek a gögög gazdaság egyre jobban kiéleződő problémáival is. „Nagy érdeklődéssel hallgattam meg görög kollégám tájékoztatását a kormánya által foganatosított és a válságot mérsékelni hivatott intézkedéseiről. A görög kormány igyekezetét a szlovák kormány támogatásáról biztosítottam“ – jelentette ki Lajčák.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Miroslav Lajčák