KORMÁNY: Az iskolásokkal együtt a miniszterek is pihennek

POZSONY, február 20. (WEBNOVINY) – A miniszterek jövő szerdán nem tartják meg a hagyomásnyos kormányülést. Amint azt a SITA hírügynökségnek Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kormányfő szóvivője, Rado Baťo megerősítette, ennek oka a tavaszi szünidő, amit a kormány pozsonyi, nagyszombati és nyitrai tagjai a gyermekeikkel tölthetnek.

Aminz azt Baťo a továbbiakban elmondta, a kormány legközelebb mátrcius 2-án ül össze, s az ülésen két programpontot vitatnak meg, amit Radičová eredetileg ezen a héten terjesztett a kabinet elé, ám betegség miatt ő maga nem vehetett részt a február 16-i ülésen. Az első anyag a Miniszteri Tanács koordinációs szerv statútumára, másik pedig az állami menedzserek kinevezésére és jutalmazására vonatkozik, amit a gazdasági minisztérium dolgozott ki.

SITA

Viac k osobe: Iveta Radičová