FICO: A homoszexuális házasság nem a fő gondunk

Fico _ kaliňák

POZSONY március 8. (WEBNOVINY) – A homoszexuális házasságok témája teljesen lényegtelen – jelentette ki ma az emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalában tett látogatás során Robert Fico kormányfő. „Amennyiben egy fontossági listát készítenék, s ennek a jegyzéknek 74 000 pontja lenne, ez a téma akkor sem kerülne bele” – szögezte le Fico. A Másság Kezdeményezés (Iniciatíva Inakosť) szerint Fico kormányfő a melegek és leszbikusok házasságával kapcsolatban fél állást foglalni.

Lehet, hogy Fico számára a téma nem lényeges, Szlovákiában viszont van egy nagy embercsoport, akiket érint” – figyelmezteti a miniszterelnököt Július Kolenič, a Másság képviselője. „Ha kezébe vesz egy számológépet, azt tapasztalja, hogy a leszbikusok és melegek csoportjának a szülőkkel együtt közel egymillió tagja van”, mondja Kolenič. Hozzáteszi, hogy a jelenlegi kormányt, de bármelyik mást sem akadályozza semmi, hogy törvényben ismerje el a homoszexuális házasságokat, elvégre azok senkit sem bántanak, viszont sokaknak segítenek.

A Másság Kezdeményezés a parlamenti választások előtt, hogy újra felméri a politikusok véleményét a témával kapcsolatban, kikéri a választási listák vezetőinek nézetét, megvizsgálja a pártok választási programjait. Ezeket aztán értékeli, és aján

SITA

Viac k osobe: Robert Fico