VÁLASZTÁSOK: A kampány a tévében

Televízia

POZSONY május 19. (WEBNOVINY) – A június 12-i parlamenti választásokat megelőzően a Szlovák Televízió a híradásaiban, a törvény által előírt vitaműsorokban és a politikai hirdetések révén tájékoztat a választásokról és a választásokon induló pártokról. A televízió a választási műsoraiban köteles betartani a választójogi törvényt és az esélyegyenlőséget, mondta a SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában Roman Lipták, a Szlovák Televízió programigazgatója. A választói jogról, a választások jelentőségéről és az induló 18 pártról tájékoztatva „eleget teszünk alapvető tájékoztatási kötelességünknek a híradásokban és a publicisztikai műsorainkban“, mondta Lipták.

A Szlovák Televízió áprilisban kezdte el választási közvetítését, amikor megváltoztatta az Öt perccel tizenkettő előtt című vasárnap déli vitaműsorának dramaturgiáját. Április 11-től hat héten át a jelenlegi parlamenti pártok kaptak helyet a műsorban. A választásokon induló néhány parlamenten kívüli párt bírálta ezt az eljárást. Lipták szerint fontos volt, hogy teret kapjanak a parlamenti pártok és beszámolhassanak a nézőknek az elmúlt négy alatt végzett munkájukról. A választásokon induló mind a 18 párt a kampány idején kerekasztal-beszélgetéseken kap lehetőséget a bemutatkozásra. A választási vitákat június l. és június 11. között, tehát keddtől a következő hét péntekéig tűzik műsorra a kettes csatornán, mindig 17 és 18 óra között. A pártokat három csoportra osztják és minden műsorban a hat párt képviselői és a műsorvezető lesz jelen.

A Szlovák Televízióban a törvény értelmében maximálisan fél órát kaphat politikai reklámra minden politikai párt vagy koalíció. „A politikai reklám tartalmáért az adott politikai párt a felelős“, tájékoztatott Peter Susko, a Szlovák Televízió szóvivője. Roman Lipták szerint eddig öt politikai párt jelezte, hogy igényt tart a televíziós politikai reklámra.

SITA