VÁLASZTÁSOK: A belügyminisztérium felkészült

Kaliňák
Foto: Ilustračné foto SITA/Tomáš Benedikovič

POZSONY június 1. (WEBNOVINY) – A június 12-én tartandó parlamenti válaztások szervezési és technika értelemben is elő vannak készítve, jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Robert Kalňák belügyminiszter. Amint elmondta, a választások előkészítésére csaknem nyolc millió eurót szántak. A választási anyagok súlya 700 tonna, a 82 millió szavazócédulát 20 kamion szállította szét, közölte Kaliňák. A választási anyagokat a körzeti hivatalokba és az egyes településekre a rendőrséggel szorosan együttműködve juttatták el. Létrehozták az 5 929 választóköri, az 50 körzeti és a Központi Választási Biziottságot is. Megteremtették az egyes választási bizottságok közötti távközlési összeköttetést, mondta a miniszter. A választójoggal rendelkező polgárok pontos számát nem tudta megmondani, mert az csak a választások után, a jegyzőkönyvek alapján lesz végleges. „Természetes, próbáltuk felbecsülni a legutóbbi hasonló választások alapján, ami az államfőválasztás volt – akkor megközelítőleg 4,3 millió választópolgárunk volt“, közölte Robert Kaliňák. Szerinte ez a szám valószínűleg nem változott.

A belügyminiszter közölte azt si, hogy posta útján 6 390 külföldön tartózkodó, állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező és 568 külföldi állandó lakhelyű szlovák állampolgár jelezte a szavazási igényét. A közelgő parlamenti választások alkalmával is eleget tettek a vakok és gyengén látók kérésének és a lőcsei Világtalanok Szlovákiai Könyvtára számára 500 példányban készítették el a képviselőjelöltek hangos listáját és ugyancsak 500 példányban Braill betűzettel. Kaliňák elmondta azt is, hogy egy héttel a választások előtt a belügyminisztérium telefonos tájékoztatást hoz létre a választások lebonyolításával kapcsolatos kérdések megválaszolása céljából. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a belügyminisztérium www.minv.sk honlapján is.

SITA

Viac k osobe: Robert Kaliňák