USA: Szlovákiát is bírálja a jelentés

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Clinton

POZSONY március 12. (WEBNOVINY) – Szlovákiát is bírálja az Egyesült Államok külügyminisztériumának csütörtökön közzétett emberjogi jelentése (Human Rights Report, amely azt értékeli, hogyan tartotta tiszteletben az emberi jogokat a világ 2009-ben. Szlovákia, amelynek 25 oldalt szentel a jelentés, is azok között volt, amelyeket bírálatnak vet alá.

A Szlovákiáról szóló rész bevezetőjében minisztérium a megjegyzi, a kormány ugyan tiszteletben tartja polgárai emberi jogait, de még mindig akadnak problematikus területek.

Ezek közé tartozik a roma gyanúsítottakkal szembeni állítólagos rossz bánásmód, az előzetes letartóztatás tartama, a vallásszabadság korlátozása, az igazságszolgáltatás integritásával kapcsolatos aggodalmak, a kormányzati, önkormányzati és az egészségügyben tapasztalható korrupció, a nők és gyerekek elleni erőszak, a romákkal és más kisebbségiekkel szembeni diszkrimináció.

Konkrét példaként említi az amerikai külügyminisztérium Štefan Harabin volt igazságügy-miniszternek a Legfelsőbb Bíróság elnökévé való megválasztását annak ellenére, hogy fennáll a gyanú: alvilági személyekkel áll kapcsolatban. Felveti továbbá Anna Benešová bírónő példáját, akit alacsonyabb szintű bíróságra helyeztek át, amiatt, hogy elégedetlenségének adott hangot a SME napilappal pereskedő Štefan Harabin javára született ítélettel kapcsolatban, s nem feledkezik meg a Harabint bíráló bírák elleni fegyelmi eljárásokról sem.

A faliújságtender és a széndioxid-kvóta ugyancsak szerepel a jelentésben.

Az amerikai külügyminisztérium jelentése kitér a részben állam által dotált közszolgáltatási médiákra, a sajtótörvényre is, Robert Fico médiapereire, a Trend hetilap ellen nyert perére, valamint arra, hogy a kormányfő tavaly decemberben összeesküvéssel vádolta meg az újságírókat. Ugyancsak említi Vladimír Mečiar médiapereit is.

Ján Slotát is megemlíti a jelentés, méghozzá azzal összefüggésben, a miket a homoszexuális kapcsolatokról mondott.

Nem feledkezik meg arról a két esetről sem, amikor 2009 márciusában kassai rendőrök lopással vádolt roma gyerekeket kínoztak, illetve a kínai elnök júniusi látogatása alatti tüntetésről.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Anna BenešováRobert FicoŠtefan HarabinVladimír Mečiar