LÓVERSENY: Overdose Baden-Badenbe készül

Zenyatta
Americká dostihová kobyla Zenyatta Foto: SITA/AP

POZSONY, július 19. (WEBNOVINY) – A népszerű versenyló, Overdose vasárnap, 15 hónap kényszerpihenő után – amit mellső lábainak patái okoztak – ismét megjelent a lóversenypályán. A pozsonyi-ligetfalui Mysa versenyen (1000 m, 10 000 eurós hozzájárulással) az eddigi legkisebb előnnyel szerezte meg a győzelmet: mindössze fél testhosszal nyert a senicai Boschka előtt. „Győzelem ragyogás nélkül” – írta a brit Racing Post. „A sztár visszatért, de a sztárbelépő elmaradt. Aki több lóhossznyi győzelmet remélt, annak csalódnia kellett” – jelentette a cseh Paddock Revue. „Messze elmaradt régi formájától” – állítja a szlovákiai Turf weboldal.

„A múlban hozzá voltunk szokba, hogy Overdose elhúz vetélytársaitól. Most a többiek megközelítették őt” – ismerte be a mind ez ideig legyőzetlen versenyló társtulajdonosa, a dunaszerdahelyi Mikóczy Zoltán, s azonnal hozzátette: „Úgy tűnt, nagyon nehéz verseny lesz, de a zsoké, Gary Hind profi módon oldotta meg a dolgot, amit külön ki szeretnék emelni. Azt mondta, hogy a lótól pontosan annyit kért, amennyire a győzelemhez szüksége volt. Tehát van még tartalék, amit legközelebb fel lehet használni”.

Jezef Rosival a téli pihenőidő alatt vette át Overdose edzését és a ló agendáját Ribárszky Sándortól a magyarországi Dunakeszi-Alagon. A ló a pozsonyi kezdés után nyugatnak veszi az irányt. „Ha minden rendben lesz, augusztus 29-én ott leszünk a Baden-Baden-i Aranyostor versenyen (Goldene Peitsche). Bejelentkeztünk ugyan augusztus 20-ára is a brit Yorkban megrendezésre kerülő Nunthorpe Stakes versenyre, de nem tartom valószínűnek, hogy Overdose-t odautaztajuk” – jegyezte meg Mikóczy. Az ötéves pej mén a betegség után kétséges, hogy rendelkezik-e olyan erőnléttel, ami ezt lehetővé tenné. A ligetfalui bemutatkozás nem ezt mutatja.

SITA