IRÁN: Ismeretlen helyen az ellenzéki vezető

TEHERÁN, február 28. – Ismeretlen helyre vitték az iráni ellenzéki vezetőt, Mehdi Karubit. Két héttel ezelőtt házi őrizetet rendeltek el számára és felesége számára, ám csütörtök éjjel a biztonsági szolgálat emberei ismeretlen helyre vitték a házaspárt. Erről Mehdi Karubi gyermekei és szomszédai számoltak be az AFP munkatársának. Csütörtök éjjel hat rendőrautó érkezett Karubi házához, majd rövid idő elteltével valamennyi távozott és velük tartott az ellenzéki vezető és felesége is. A szomszédok állítása szerint azóta üresen áll a ház. Senki, a hozzátartozók sem tudják hol tartják fogva őket.

Az iráni hatóságok röviddel azután rendelték el a házi őrizetet Karubi és egy másik ellenzéki vezető, Mir Hoszein Muszavi számára, hogy február 14-re tüntetést szerveztek az arab világon végigsöprő forradalmak támogatására. Ugyan az iráni rezsim támogatja ezeket a megmozdulásokat, a hazai ellenzéknek azonban azt üzente, egyetértését a kormány által szervezett felvonulásokon fejezze ki.

SITA/AFP

Najnovšie na SITA.sk