POZSONY március 30. (WEBNOVINY) – Szlovákia számára megmásíthatatlanok és eltörölhetetlenek a Beneš-dekrétumok. Robert Fico miniszterelnök szerint a szlovák kormány senkivel sem hajlandó tárgyalni, aki ezeket a második világháború utáni elnöki rendeleteket el akarja töröltetni, vagy kétségbe vonja. A szlovák kormányfő erről beszélt cseh kollégájával, Jan Fischerrel folytatott tanácskozását követően Robert Fico kormányfő.
A két kormányfő többek között a Jaslovské Bohunice-i új reaktor építéséről és az atomenergia biztonságáról is szót ejtett a tárgyalásokon. Szóba került Nošovice és Zsolna is, ahol a Kia autógyártó cég székel. „Tárgyaltunk az EU-s tagságról, az unió bővítéséről, a NATO-ban vállalt szerepről, a Szlovákiával folytatott együttműködésünkről, a mindkét ország előtt álló választásokról. Fico kormányfő, tőlem eltérően, indul a választásokon” – tette hozzá Fischer. Fico nagyra értékelte a két ország baráti kapcsolatait, remélvén, hogy ezen a választások után sem változik semmi. „Szeretném megköszönni a Cseh Köztársaságnak azt a támogatást, amit Szlovákiának nyújtott a gázválság idején, valamint azért a gondoskodásért, amelyben az itt tanuló 25 ezer szlovák diákot részesíti.
SITA/Mediafax