ENERGETIKA: A kormány támogatja az új atomerőművet

Jaslovské Bohunice
Foto: SITA/Ivan Kopčáni

POZSONY, július 21. (WEBNOVINY) – Az új kormány támogatni szeretné az új atomerőmű építési tervét Apátszentmihályon (Jaslovské Bohunice). A kabinet a projektet azonban csak azzal a feltétellel támogatja, ha az építést nem állami forrásból finanszírozzák. „A kormány az apátszentmihályi erőmű építésének projektjét csak magán befektetés feltételével, mindennemű közfinanszírozás mellőzésével hajlandó támogatni” – áll a gazdasági reszort kormányprogram-javaslatban. A Szlovák Atomenergiai Társaság, amely jelenleg az új erőmű kiviteli tanulmányán dolgozik a leállított V1 helyén, kötelezte magát, hogy a projektet kizárólag külső forrásból fogja megvalósítani.

A hőszolgáltató vállalat és az állam is az eladás lehetőségének elemzésére vár. „Az állam analizálni fogja az állami tulajdonban lévő vállalatok gazdálkodását, és hatékonyabbá teszi működésüket, hogy egyes kijelölt ágazatokban a az állami befolyás a lehető legkisebb legyen, ilyen pl. a hőszolgáltatás is” – áll a reszort javaslatában. A gazdasági minisztérium tervbe vette az ország energetikai politikájának aktualizálását is, mint azt a javaslat tartalmazza: „Az aktualizált energetikai politika elsősorban a felhasználók érdekeit fogja szem előtt tartani, hogy minél inkább élhessenek a liberalizált, biztonságos energiapiac előnyeivel.”

A minisztérium szerint az utóbbi években a szlovák energetikában a politikai befolyás növelésére törekedte, és a szektoron belül növekedtek az adminisztrációs terhek. A kormánynak az energetikai piac liberalizációjára kell összpontosítania, s olyan szabályokat kell felállítani, hogy ne legyen mód az energetikai cégek gazdálkodásába való nagymértékű beleszólásra, és megteremtődjenek a feltételek a hatékony fejlődésre. A reszort az energetikai infrastruktúra támogatását is célul tűzte ki, külön hangsúlyozva a Szlovákiát a szomszédos országokkal összekötő villanyáram, gáz- és kőolajvezeték rendszerére vonatkozó regionális projekteket, amelyek erősítik az energetikai biztonságot az egész régióban. A javaslat az alternatív energiaforrások kihasználására is kitér.