POZSONY, október 27. – A Szabadság és Szolidaritás listáján parlamentbe került Egyszerű Emberek mozgalom négy képviselője a kormányzó pártoknak címzett levelében azt javasolta, hogy tegyék közzé a világhálón az államigazgatási posztokra jelöltek névsorát, a jelölés körülményeit, a jelöltek kiválasztását és pártkötődését. A felhívás szerint a választóknak tett ígéreteknek megfelelően fokozatosan politikamentessé kellene tenni az államigazgatást.
Igor Matovič képviselő, a kezdeményezés egyik elindítója tisztában van azzal, hogy ez kényes téma, amely akár szét is verheti a kormánykoalíciót, de szerinte inkább az együttműködés megerősödését eredményezné. Matovič beszélt Richard Sulíkkal, a Szabadság és Szolidaritás elnökével a javaslatról, aki nem ellenzi a jelölések nyilvánosságra hozatalát. Az Egyszerű Emberek képviselői bíznak abban, hogy a többi kormánypárt is hasonlóan vélekedik. Ha nem, a négy képviselő mindent megtesz azért, hogy az adatok nyilvánosságra kerüljenek.
SITA