EGYHÁZ: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van ma

POZSONY, március 25. (WEBNOVINY) – A keresztények ma ünneplik Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, ami Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának csodás ünnepe. Az Úr fogantatása azt a pillanatot idézi, amikor az istengyermek emberré lett. Isten már Ádámnak és Évának is megígérte, hogy bűneiket megváltja, s ígéretét több zsidó prófétával is megismételtette – a zsidókat választotta ki arra, hogy ha az idő betelik, Jézus eljöhessen közéjük a földre. Eljövetele szerény volt – Gábriel arkangyal megjelent a názáreti Máriának, és megkérdezte tőle: akar-e az Isten Fiának édesanyja tenni. Azzal a pillanattal, amikor Mária ebbe beleegyezett, megkezdődik a Megváltás, a Fiúisten emberré lesz – bár teste emberi és emberként szenved, benne Isten lakozik. Az egyház elítéli az elméletet arról, hogy Jézus csupán egy kiváltságos ember volt, s azzal sem ért egyet, hogy Isten volt, akinek teste csak valóságosnak tűnt.