CSÁKY: A népszavazás Sulíkék magamutogatása

POZSONY, szeptember 16. (WEBNOVINY)- Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja volt elnöke úgy véli, hogy a szombati népszavazás nem egyéb, mint Richard Sulík és társai magamutogatása., ezért nem is megy el szavazni. „Minden politikusnak felelősségteljesen kellene viszonyulnia a népszavazás intézményéhez. Sajnálom, hogy olyan légkört alakult ki, amelyben a választópolgárok csak legyintenek hallatán” – mondta ma a SITA hírügynökségnek Csáky. .

Nem vesz részt a népszavazáson Farkas Iván, az MKP alelnöke sem. „A kérdések zöme bekerült a kormányprogramba, a maradék kettő pedig kimondottan populista” – indokolta döntését a SITA hírügynökségnek Farkas. Azt is elmondta, hogy azért is nem megy el szavazni, mivel a SaS, amely választási kampányt faragott a referendumból, a népszavazási bizottságokba való nevezést viszont figyelmen kívül hagyta. „Ez pedig nem méltó egy olyan párthoz, amely tagja a kormánynak” – tette hozzá Farkas.

SITA

Viac k osobe: Richard Sulík