BALESET: Két halottja van az ütközésnek

Nehoda

TRENCSÉN március 19. (WEBNOVINY) – Két személy életét vesztette ma reggel a D1-es autópályán Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) mellett történt közlekedési balesetben. A pozsonyi rendszámú gépkocsi két utasa megsérült. A SITA hírügynökség értesülései szerint a gépkocsiban Peter Paluš, a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője és Ľubomír Kováčik, a párt menedzsere utazott. Az SNS tisztségviselői Iglóra (Spišská Nová Ves), a kisháború emlékünnepségére tartott.

Mindeketten a trencséni kórházban kötöttek ki. Kováčik gerintörést szenvedett és nincs kizárva nála a rekeszizom-szakadás sem. Paluš mellkasi töréssel kerül kórházba. Eltörött az alkarja is. Ľubomír Lintner kórházigazgató azt mondta a SITA hírügynökségnek, hogy a páciensek állapotát még vizsgálják és pontosabb információkkal csak később szolgálhatnak.

A vágújhelyi járásból származó két férfi kora reggel Seat Leon típusú gépkocsival a menetiránnyal szemben próbált rátérni az autópályára és frontálisan összeütközött a pozsonyi rendszámú Citroennel. A Seat utasai nem élték túl az ütközést.

SITA