POZSONY június 17. (WEBNOVINY) – A 18. Art Film Fest örömöt szerez mindazoknak, akik kedvelik a lélektani történeteket, a nem hagyományos melodrámákat, de azoknak is, akik a világ filmművészetének klasszikus alkotásait helyezik előtérbe. Az AFF az idén rekordszámú filmet mutat be – a 240. az orosz Jurij Ozerov 1962-es A nagy út (Bolsaja doroga) c. alkotása, amelyben Josef Abrhám is játszik. A szovjet-cseh filmdráma Jaroslav Hašek cseh író oroszországi tartózkodását eleveníti fel, itt kezdte írni a Svejk, a derék katona című művét. A dolog érdekessége, hogy Josef Abrhámnak mindezidáig nem volt lehetősége, hogy láthassa a befejezett filmet. Ezt majd a fesztiválon pótolja, ahol majd átveszi a Színészmisszió-díjat.
A szerelem és az anarchia szekciójában az idén 13, a klasszikusok kategóriájában 16 filmet láthatnak a nézők, a rövidfilmek nemzetközi versenyében pedig 21 ország 43 alkotását mutatják be. A 18. Art Film Festet június 18-26-a között rendezik Trencsénben (Trenčín) és Trencsénteplicen (Trenčianske Teplice).
SITA