POZSONY március 20. (WEBNOVINY) – A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása vasárnap ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A társulás alakuló kongresszusa 1990. március 21-én Zsolnán volt és létrehozását 176 város és falu szorgalmazta. „Ezek összesen 2 416 754 lakost képviseltek“ – tájékoztat Helena Poláková szóvivő. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, amely jogi személyekként tömöríti magába az ország városait és falvait, a legnagyobb civilszervezet és tagja Szlovákia településeinek a 96 százaléka. Jelenleg 2 794 tagja van.
Húszéves fennállása alatt a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának kulcsfontosságfú szerepe volt a reformokban, az államigazgatás decentralizációs folyamatában és a regionális területi önkormányzatok létrehozásában – idézte fel Poláková. „Megerősödött a városok és falvak pénzügyi önállósága, miután a 2002 és 2004 közötti időszakban az államigazgatási szervek hatásköre a városi és falusi önkormányzatok hatáskörébe került és az adórendszerben bevezették a helyi adókat és illetékeket.
A társulás tagsága különböző formákban és helyeken emlékezik meg a 20. évfordulóról. A központi születésnapi ünnepség azonban a 2010. május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő országos kongresszuson lesz a pozsonyi Inchebában.
SITA