POZSONY, szeptember 13. (WEBNOVINY) – Az Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) Történettudományi Intézetének dolgozóit nyugtalanítja az akadémia költségvetésének 10 százalékos csökkentése. Paradoxonnak tartják, hogy a kabinet mindezt röviddel azután jelentette be, hogy a kormányprogramban az „ismeretekkel rendelkező társadalom fő letéteményeseként” a tudomány támogatására kötelezték magukat. Az intézkedés szerintük komolyan veszélyezteti a doktoranduszképzést és a fiatal tudományos dolgozók érvényesülési lehetőségeit.
A gazdasági válság miatti spórolás ürügyével való költségcsökkentés a történészek szerint csak egy a továbbiak közül, melyeket a kormány a tudományos intézetnek címzett. „Az eltelt húsz évben már lett volna rá elég idő és lehetőség, hogy a kutatás és a tudomány támogatását megemeljék Szlovákiában, amint azt valamennyi kormány deklarálta is. „Tudatosítjuk, hogy a köztámogatások helyzete jelenleg kritikus, de a megoldásnak nem szabadna a tudomány kárára történnie” – vélik a történelemtudósok. Egyúttal követelik, hogy Iveta Radicová kormánya teljesítse a kormányprogramba foglaltakat az érvényes nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően. Azt akarják, hogy a kormány növelje a tudomány, az oktatásügy és a kutatás támogatását és ezzel egyidejűleg a tudósok és a pedagógusok társadalmi megbecsültségét is.
Szlovákiában a tudomány támogatása hosszú ideje nem megfelelő, Szlovákia azok közé az országok közé tartozik, ahol a kutatásba és a fejlődésbe nagyon keveset fektetnek. Azok közé az országok közé tartozunk, ahol a lakosság számához viszonyítva legkevesebb a tudósok száma.
A Történettudományi Intézet munkatársai csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amit a Fizikai Intézet kezdeményezett a költségvetés és a fizetések csökkentése elleni tiltakozás jegyében.
SITA