SULÍK: Eddigi fogadalmait becsülettel nem teljesítette

POZSONY, december 28. (WEBNOVINY) – Richard Sulík, a parlament elnöke fogadalmat tesz a bruttó bérek bevezetésére – ez lesz a jövő évre tett legkomolyabb elhatározása. Saját elmondása szerint általában nem tesz fogadalmakat. Most viszont megfogadta, hogy nem fog többet egy bizonyos fajta enegiaitalt inni, mert az nem tesz jót a szervezetének. De azt is azonnal hozzátette, hogy eddigi fogadalmait becsülettel nem teljesítette.

Olyan személyes fogadalmat, mint pl. fogyni, hízni vagy maratont futni nem tesz. „Nem, nem, nem. A Dévény–Pozsony maratonon már harmadszor fogok részt venni, de ehhez nincs szükségem fogadalomra” – mondta.

SITA

Viac k osobe: Richard Sulík