RADIČOVÁ: Magánélet nélkül

POZSONY, december 27. – Iveta Radičová miniszterelnök azt mondta, tudta, hogy vezető politikusként nélkülöznie kell majd a magánember szabadságát, de azt nem gondolta volna, hogy nem marad magánélete. Néha szomorú vagyok emiatt – tette hozzá a SITA hírügynökségnek a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy az év mit adott és mit vett el tőle, Radičová azt mondta, „a válasz aszimmetrikus. Több van elvett dolgok oldalán“.

A politika új tapasztalatokat hozott Iveta Radičová életébe. Mint mondta, erkölcsi, etikai kérdések állnak szemben a kompromisszum lehetséges mértékével. A politika a kompromisszumról és nem az erkölcsről szól; az erkölcs relativizálódik, ahol az igazságosság is sérülhet.

2010 több szempontból is áttörést hozott Iveta Radičová életébe. „Ellenzékből, a parlamenten kívülről jöttem, listavezető lettem. Következett a kormányalakítás, új feladatok, új fajta felelősség“ – mondta. Áttörést hozott az év gazdasági szempontból is: a gazdasági krízis kulminálása intenzívebbé tette a párbeszédet uniós szinten is. Az új kormány néhány hónapja alatt 120 parlamenti döntés született – magyarázta a kormányfő.

SITA

Viac k osobe: Iveta Radičová