POZSONY, december 13. – A 2011. május 21-i népszámlálás, amely során számba veszik a házakat és lakásokat is először valósul meg elektronikus formában is. Az emberek eldönthetik, a klasszikus nyomtatványokat töltik-e ki vagy elektronikus formában, az internet segítségével vesz részt az összeírásban.
A Szlovák Statisztikai Hivatal az európai társintézmények kedvező tapasztalatait alapul véve döntött az elektronikus adatfelvétel lehetősége mellett. Nyugati tapasztalat, hogy a fiatalok vagy a betegek számára kedvezőbb és kényelmesebb az internet segítségével történő adatközlés, mondta Ľudmila Benkovičová igazgató. Azt egyelőre nem tudta megbecsülni, hogy vajon hány ember él majd ezzel a lehetőséggel.
Az összeírás pontos dátumát a kormány határozza meg. A statisztikai hivatal javaslata szerint május 13. és június 6 között kellene megtartani. Azoknak, akik az elektronikus adatközlés mellett döntenek, kevesebb idejük lesz, mégpedig május 21. és 29. közötti időszakban kell kitölteniük az íveket. A népszámlálás során azokat az adatokat kell közölni, amelyek érvényesek voltak május 20-ról 21-re virradóra.
SITA