BERLIN, január 7. (WEBNOVINY) – Több mint 4700 farmot zártak be Németországban a rákkeltő dioxinnal szennyezett tojás és hús miatt, tájékoztatott pénteken a német mezőgazdasági minisztérium. A tárca által kiadott hivatalos közlemény szerint a preventív intézkedések elsősorban a dél-szász farmokat érintik, ahol főként sertéstenyészettel foglalkoznak. A tilalmat csak akkor oldják fel, ha a laboratóriumi vizsgálatok eredménye megnyugtató lesz, mindaddig nem adhatják el az érintett farmok termékeiket.
A dioxinfertőzést a takarmányban található zsírok okozták és már az is kiderült, hogy a termék egyik német beszállítója éveken keresztül használt a biodízel gyártásból megmaradt melléktermékeket takarmány készítéséhez. Dioxinnal szennyezett tojásra már decemberben bukkantak, emiatt Németország tájékoztatta az Európai Bizottságot.és üzleti partnereit, hogy a hollandiai szállítmányba feltehetőleg 140 ezer fertőzött tojás kerülhetett. Brüsszel viszont kiderítette, hogy a rákkeltő anyaggal szennyezett tojásokból nagy-Britanniába is került.
SITA, AFP