NATO: Elmaradt a modernizáció Szlovákiában

POZSONY, február 13. – Szlovákiának komoly gondot jelent a NATO-val szemben vállalat kötelezettségek teljesítése. 2007-től minden évben kisebb költségvetésből gazdálkodik, ezért a hadsereg korszerűsítése elmaradt – állapította meg szlovákiai látogatásán Frank Boland, a NATO vezető képviselője, a szervezet harmadik embere. Amint azt Ivan Rudolf, a védelmi tárca szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta, Boland felszólította az ország katonai és politikai vezetőit, hogy haladéktalanul cselekedjenek. „Több pénzre van szükségük. 2004-ben, a csatlakozás évében vállalták, hogy a bruttó nemzeti termék 2 százalékát fordítják hadi kiadásokra. Később ez 1,6, majd 1,5 százalékra csökkent. Ezeket sem teljesítették, ma pedig valahol egy százalék körül mozognak a védelmi kiadások, ami nagyon kevés“ – állapította meg a NATO katonai-tervezési igazgatója.

Boland nagyra értékelte, hogy a védelmi tárca megkezdte a felmérést, hogy valójában milyen és mekkora hadseregre van szüksége Szlovákiának, és mekkorára van ereje. „A helyzet kritikus, de készek vagyunk segíteni“ – mondta Boland, akinek a szlovákiai ellenőrző útjáról készített jelentést a NATO őszi csúcsértekezletén vitatják meg.

SITA