POZSONY, január 11. (WEBNOVINY) – Már ismertek magyarországi szlovák önkormányzati választások eredményei. Az Országos Választási Bizottság által közzétett eredmények szerint az Országos Önkormányzatba a Szlovák Szervezetek Uniója 15 és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége, a Pilisi Szlovákok Regionális Központi Egyesülete és az Alföldi Szlovákok Szervezete koalíciójának 14 képviselője kerül. A Békés megyei, Borsod–Abaúj–Zemplén megyei és Pest megyei szlovák önkormányzatokban többségben van az Unió, a Komárom–Esztergom megyei és a Nógrád-megyei önkormányzatok képviselői testülete pedig kivétel nélkül a koalíciós küldöttekből tevődik majd össze. Az új szlovák önkormányzatnak Budapesten négy tagja lesz a Szlovák Ozvena Kórusból és a Szlovák Nyugdíjasok klubjából, három pedig az Unióból – olvasható a luno.hu honlapon.
A hétvégi magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételi arány csaknem száz százalékos volt. Mint a honlapon olvasható, a 122 helyi és budapesti körzetben, ahol szlovákok élnek, a 488 önkormányzatból 484-ben került sor választásra.
A leadott szavazatok alapján 29 tagú országos önkormányzat jött létre, és hat héttagú megyei önkormányzati testület is megalakult. A Szlovák Szervezetek Uniója és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége–Pilisi Szlovákok Regionális Központi Egyesülete–Alföldi Szlovákok Szervezete koalíció is országos listát állíthatott össze. A területi szolovák önkormányzati választásokra öt megyében – Békés, Borsos, Komárom, Nógrád, Pest és Budapest – került sor.
SITA