EGYIPTOM: Kedd óta legkevesebb ezer embert tartóztattak le

KAIRO, január 27. (WEBNOVINY) – Egyiptomban kedd óta legkevesebb ezer tüntetőt tartóztattak le. Csütörtökön a helyi biztonsági források tájékoztattak erről. Az afrikai országban kedden ellenzéki tüntetés robbant ki Hoszni Mubarak 30 éve tartó kormányhatalma ellen. A prodemokratikus mozgalom a letartóztatások és a hat halálos áldozat ellenére azzal fenyegetőzik, hogy az utcai tiltakozómenetek tovább folytatódnak. A Facebook eddig le nem blokkolt hálózatán keresztül olyan hírek érkeznek, hogy „a csütörtök sem lesz ünnep, az utcai akciók folytatódnak”. A fővárosban, Kairóban a kormány fegyveres egységeket vetett be.

Kedden, a külügyminisztérium előtt a rendőrök könnygázzal verték szét a tüntetőket, s a szembenállók kövekkel dobálták egymást. Összecsapásokra került sor Szuezben is. A demonstrálók felgyújtották a kormányzó Nemzeti Demokratikus Párt. Legkevesebb 70 ember, köztük 15 rendőr sérült meg.

A tüntetők az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását és politikai reformok végrehajtását követelik. 1977 óta nem volt ilyen nagyszabású tiltakozó-akció Egyiptomban.

Az Egyesült Államok, Egyiptom kulcsfontosságú szövetségese Arra szólította fel Kairót, hogy reagáljon a lakosság követeléseire, és szüntesse meg a tüntetések betiltását.

SITA