POZSONY május 4. (WEBNOVINY) – Az év első négy hónapjában – összehasonlítva a tavalyi év azonos időszakával – 21-el csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma és a sebesülteké 158-al volt kevesebb. A közúti közlekedésben tapasztalható pozitív alakulás ebben az évben is megmutatkozik, mondta az év első harmadának statisztikai adatait ismertetve Robert Kaliňák belügyminiszter. Érdekességként említette meg, hogy volt az év elejétől olyan hét is, amikor nem történt egyetlen tragikus kimenetelű közúti beleset sem. Az eszendő 9. hetéről van szó és az ország történelmében ez volt az első ilyen hét. Január 1-től május elejéig a rendőrök 5 047 közúti balesetet vettek nyilvántartásba, ami 499-el kevesebb a tavalyinál. 95 személy életét vesztette – tavaly a balesetek halálos áldozatainak száma 116 volt. Az év első négy hónapjában csökkent a sebesültek száma is. Míg 2009 első négy hónapjában a statisztikák 2 411 sérültet mutattak ki, számuk ebben az évben 2 253 volt.
Szlovákia az uniós csatlakozási tárgyalások során még 2002-ben arra kötelezte magát, hogy a halálos áldozatok számát 2010 végéig az akkori 610-nek a felére csökkenti. Tavaly az új közúti törvénynek és a közúti eredőrség kiváló munkájának köszönhetően a balesetek száma 347-re csökkent – közölte a miniszter. Elmondta azt is, a csökkenés 2008-ban kezdődött és azóta évről évre jobb eredmények kerülnek a baleeseti statisztikába.
SITA