POZSONY május 1. (WEBNOVINY) – A Most-Híd politikai párt elnöke, Bugár Béla szerint a párt nem egyszeri használatra jött létre, és nem csak arra szolgál, hogy bejuttasson néhány politikusát a parlamentbe, aztán mindennek vége. Bugár ma a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című déli vitaműsorában egyúttal elutasította a lehetőségét annak, hogy röviddel a választások előtt pártja megállapodjon az MKP-val abban az esetben, ha a felmérések alapján mindkét párt prefenciái olyan alacsonyak lennének, hogy veszélyeztetnék a parlamentbe való bejutásukat. „El tudják képzelni azt, hogy mi, akik Csáky és Duray miatt váltunk ki a pártból, most egyszeriben megbékéljünk velük?“, tette fel a kérdést Bugár, majd hozzátette, hogy ő ezt elképzelni nem tudja. „Már húsz éve a nagypolitikában vagyok, így bocsássák meg, de öreg kutya vagyok én ahhoz, hogy ilyen fordulatokat tegyek“ – jelentette ki Bugár. Arra figyelmeztetett, hogy a Most-Híd nem ugyanannak a választói bázisnak a kegyeiért harcol, mint az MKP. A femérések azt igazolják, hogy támogatóik 20 – 30 százaléka szlovák nemzetiségű, ellentétben az MKP-val. „Kilenc hónapja vagyunk jelen a politikai színtéren, s meg kell győznünk a szlovákokat, hogy nem igaz, amit rólunk terjesztenek, hogy mi csak egy másik magyar párt vagyunk“ – szögezte le Bugár.
Bugár a műsorban azt bírálta, hogy közvetlen a választások előtt módosítoták az állami jelképekről szóló törvényt, „amikor már mindenki ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni“. Úgy véli, Robert Fico kormányfő a ma már jóváhagyott módosító indítványt azért trjesztette be, mert megijedt az SNS műhelyéből származó hazafiassági törvény elleni tiltakozásoktól, amelyet a köztársasági elnök végülis nem írt alá és visszautalta a parlamentbe.
Dušan Čaploviš, a SMER-SD alelnöke elutasítja, hogy a Smer megijedt volna. „Mi világosan jeleztük – és ez volt az én véleményem és a kormányfőé is – hogy a legjárhatóbb út az lenne, ha módosítanánk az állami jelképekről rendelkező törvényt“, érvelt Čaplovič, aki később azt mondta, hogy a lépést az áprilisi ülésen kellett megtennük. Ez volt az utolsó lehetőség arra, hogy a törvényt még ebben a választási időszakban elfogadtassuk, s ezért volt a sürgősségi eljárás is. Čaplovič szerint meg kellett alkotni „a keretet a jövő számára, hogy az állami jelképekkel ne bánjanak méltatlanul és lecsillapodjanak a kedélyek is“.
Čaplovič szerint az csupán „a különböző politikia elemzők stratégiája“, hogy az elmített törvénymódosítással a SMER el akarja szippantani az SNS választóinak egy részét, miután az ĽS-HZDS esetében ez már sikerült neki. „Választói bázisunkat ugyanígy bővíthetnénk a bizonytalan választókkal“, mondta Čaplovič, aki nem tart attól, hogy a koalíciós partnerek választóinak elcsábításával, illetve az ellenzéki pártokkal szembeni ellenséges rétorikával veszélybe kerülhetne a SMER kormányalakítási potenciálja. „Ez nekünk eszünkbe se jut“ – reagált Čaplovič a műsorvezető kérdésére, majd hozzátette, hogy az állami jelképekhez való viszonyulás pártjuk számára elvi kérdés és Szlovákia nemzetállami érkdekei között ez a kérdés prioritást élvez.
SITA