POZSONY, december 30. (WEBNOVINY) – Richard Sulík szerint az idei volt az egyik legsikeresebb éve, lévén, hogy a Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártjának projektje megállta helyét a választásokon. „Véglegesen 2008. augusztus 21-én döntöttem úgy, hogy pártot alapítok, s nem egész két évvel később, 2010. július 8-án mintegy 300 emberrel, mert többen nem voltunk, s kevesebb, mint egymillió euróval sikerült megszereznünk a parlament elnöki posztját, négy miniszterünk van a kormányban, s lehetőséget kaptunk, hogy részesei legyünk a törvényalkotásnak. S mindezt nagy sikerként könyvelem el“ – jelentette ki Sulík a SITA hírügynökségnek adott interjúban.
A SaS elnöke bevallotta, nem számított azzal, hogy ott lesz a kormányban. „Többé-kevésbé azzal számoltunk, hogy ellenzéklben leszünk, s ott nyugodtan felkészülhetünk mindenre. De bekerültünk a kormányba, ami azt jelentette, hogy a legjobb embereink elmentek, s itt mintegy 40 tagról van szó, ha számba veszem a minisztereket, államtitkárokat, képviselőket, alegnagyobb hivatalok főnökeit is. A párt lényegében elnéptelenedett, a 252 tagból a legjobb 40 távozott“ – mondta el.
Szlovákiát tekintve mérföldkő volt az idei esztendő, véli a parlament elnöke. „Véget ért a sötétség időszaka. Egyet értek viszont azzal a megállapítáűssal, hogy a nyilvánosság előtt színházat játszunk. Most majd talán egy kicsit elcsendesedik a helyzet“ – tette hozzá.
SITA