FICO: Neve a legnépszerűbb a sajtóban?

POZSONY, október 28. (WEBNOVINY) – Robert Fico, a Smer-SD elnöke azt reméli, hogy ő nyeri a sajtóban leggyakrabban használt név versenyét. „Egyebet nem hallok, mint azt, hogy ezért Fico vagy az ő kormánya tehet. Feltételezem, hogy 2009-hez hasonlóan, amikor az én nevemet gyakrabban emlegette a hazai média, mint a válságot vagy az eurót, az idén sem lesz ez másképp” – jelentette ki Fico a SITA hírügynökség tudósítójával folytatott beszélgetésben. Fico azt is hangsúlyozta, hogy kormánya semmiféle „fekete” könyvekkel nem foglalkozott. „Mi irányítottuk ezt az országot és uralkodtunk” – véli.

A jelenlegi kormány Fico szerint képtelen megindítani azt a gazdasági fejlődést, amelyet az ő kormánya beindított, amit az is igazol, hogy Szlovákiában a legmagasabb ez a mutató az EU-országokon belül. A jelenlegi kormányhatalom számára világos, hogy mivel leállította az össze állami projektet, a fejlődési mutató lefelé mozdul. „Maguk is bevallják a pénzügyminiszteri jelentésben, hogy magas lesz az infláció, hogy a reálbérek tovább esnek, vagy stagnálnak, ezért rukkolnak elő a drágulás alternatívájával. De mi ez az alternatíva? Azt kérdezem: miért nem építenek inkább útpályákat, nem valósítanak meg nagy projekteket, amelyek fellendítik a gazdasági fejlődést? A gazdasági fejlődés azt jelenti, hogy több lesz a munkahely, több adó gyűlik be az állami pénztárba, több illetéket fizetnek a Szociális Biztosítóba, mindenhová” – magyarázta Fico hozzátéve: örül, hogy az emberek megtapasztalják, milyen az, ha a jobboldal vagy egy balközép párt van kormányon. „Úgy hiszem, az emberek nagyon is tudatosítják, mi foggal-körömmel azon voltunk, hogy megtartsuk a szociális szintet. És most? Ez nem egyéb, mint magyarázkodás, drágítás, a privatizáció előkészítése”.

SITA

Viac k osobe: Robert Fico