EB: 2011 az önkéntesség európai éve lesz

POZSONY, január 11. (WEBNOVINY) – Az Európai Bitzottság 2011 januárjában indította el az önkéntesség európai évét. Az Eurobarometer 2010-ből származó tanulmánya szerint 10 európaiból hárman végeznek valamilyen önkéntes tevékenységet. Ennek segítségével csaknem 100 millió európai jut hozzá új ismeretekhez, fejleszti képességeit és szélesíti ismerősei körét, ami leggyakrabban új vagy jobb munkahelyeket, személyes és közösségi fejlődést eredményez. Az Európai Bizottség ezért 2011-es az európai önkéntesség évének hirdette meg, hogy ezzel is rámutasson a önkéntesség előnyeire, és minél több polgárt az ebben való részvételre sarkalljon.

„Ha a jobb és biztonságosabb világ létrehozásával kapcsolatos reményeink valaha többet fognak jelenteni isteni kívánságnál, az önkéntesek munkájára nagyobb szükségünk lesz, mint valaha is volt” – jelentette ki Viviane Reding, az EB jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosa. „Az önkéntes munka erősíti az olyan európai értékeket, mint a szolidaritás vagy a szociális érzékenység” – tette hozzá.

Az európai önkéntesség éve keretében négy fontos célkitűzés megvalósítására kell törekedni: az önkéntességet serkentő környezet, lehetőségek kialakítására minden szinten; az önkéntes szervezetek erősítésére és az önkéntes tevékenységek minőségének javítására; az önkéntesek és a szervezeteik érdemeinek elismerésére és díjazására; fokozni szeretnék az önkéntesség ismertségét, népszerűségét és megbecsülését is.

SITA