POZSONY április 3. (WEBNOVINY) – Csütörtökön 92 éves korában elhunyt John Forsythe,a 80-as évek (1981-89) egyik legnépszerűbb amerikai sorozatának, a Dinasztiának a főszereplője jelentette be pénteken a színész sajtótitkára, Harlan Ball. A Dinasztia főszereplőjét, Blake Carringtont alakító Forsythe 2006 óta vastagbáélrákkal küzdött, halálát tüdőgyulladás okozta.
John Forsythe, polgári nevén John Lincoln Freund, 1918-ban született a New Jersey állambeli Penns Grove városkában. Apja üzletember volt a Wall Streeten, s azt akart, hogy legidősebb fia kövesse, de az a színészet mellett döntött. Legismertebb szerepe a hatvan éve tartó karrierje során a Dinasztia-sorozat Blake Carringtona volt, amiért két alkalommal (1983-84) kapott Arany Glóbusz Díjat, amelyre még négyszer jelölték. 1982-84-ben ugyanazért a szerepért héromszor jelölték Emmy-díjra. Az ősz hajú, mély hangú Forsythe adta hangját Charlie-nak a Charlie angyalai című, szintén népszerű tévésorozatban. Ezt a szerepet filmekben is eljátszotta (2000 és 2003), ez volt utolsó filmalakítása. Forsythe háromszor házasodott meg, három gyereke, hat unokája és öt dédunokája született. 2006-ban diagnosztizálták nála a rákot.
SITA/AP