SVÉDORSZÁG: Katasztrófavédelmi gyakorlat

STOCKHOLM, február 3. – Szerdán nagyszabású gyakorlat kezdődött Svédországban, amely során a hivatalok áttekintik és a legfontosabb teendőket egy esetleges atomerőmű-katasztrófa esetén. A svéd polgári védelmi hivatal vezérigazgatója, Helena Lindberg tájékoztatása szerint az áprilisig tartó gyakorlaton 70 állami szerv, fegyveres testület és vállalat 6000 alkalmazottja vesz részt, így tehát ez az ország történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű gyakorlata.

A gyakorlat a dél-kelet svédországi Oskarshamm városában lévő atomerőmű reaktorainak szimulált meghibásodásával kezdődött, amely során sugárzó anyag került a környezetbe. Az illetékes hatóságoknak meg kellett szervezniük a lakosság tájékoztatását, és a veszélyeztetett térségben lakók evakuálását. Amint azt Helena Lindberg elmondta, a szerdán kezdődött gyakorlat azért más, mint az eddigiek, mert most először foglalkoznak az esetleges nukleáris balesetnek „a társadalom minden szektorárára gyakorolt hatásával“.

SITA/AFP