KONFERENCIA: A szubszaharai Afrikáról Pozsonyban

POZSONY, október 17. (WEBNOVINY) – A szegénység elleni nemzetközi nap keretében konferenciára kerül sor Pozsonyban, melynek témája Szlovákia támogatása a szubszaharai, azaz a Szaharától délre eső Afrika számára. A konferenciára a külügyminisztérium székházában rekül sor hétfőn. A szemináriumot civilszervezetek szervezik a minisztériummal karöltve. Pozsonyba külföldieket is várnak, akik már jó ideje együttműködnek a szlovák Integra alapítvánnyal a táv-örükbefogadások terén. Kenyából Etiópiából és Szudánból is érkeznek vendégek, akik országuk szociális helyzetének ismerőjeként javaslatot tudnak tenni a továnbbi együttműködsére.

A konferencia fő célja, hogy a szlovákiai civilszervezetek bemutassák a Szaharától délre eső Afrikában – elsősorban Kenyéban, Szidánban és Etiópiában – folyó aktivitásaikat. Megvitatják a szlovák szervezetek további munkájának lehetőségeit, módozatait és jövőjét is a legszegényebb szubszaharai régiókban.

SITA