FICO: A Közbeszerzési Hivatal jövőjéről

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Fico

POZSONY február 22. (WEBNOVINY) – A Közbeszerzési Hivatal működőképességéhez (elnökének, Angyal Bélának a napokban jár le a megbizatási ideje) meg kell változtatni a törvényt. Ennek a véleményének adott ma hangot Robert Fico kormányfő. „Változtassuk meg a törvényt és várjuk ki a választások eredményét. A hatalomra kerülő kormánykoalíció – ma még senki sem tudja, kikből fog összetevődni – aztán keresse meg a megfelelő ellenzéki személyeket a KH-ba. Én ezt korrekt megoldásnak tartom“ – mondta Robert Fico. A kormányfő szerint a törvénymódosításhoz nincs szükség sürgősségi legiszlatív eljárásra. „Ha jók az információim, már második olvasatban van az a törvény, amelybe képviselői indítvánnyal be lehet hatolni és ilyen formában megoldható a kellő módosítás“ – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a Közbeszerzési Hivatal elnöki posztja az ellenzéké.

Angyal Béla ötéves elnöki megbizatása március 10-én ér véget. Az elnököt a kormány nevezi ki. Az ellenzéki pártok – az SDKÚ-DS, az MKP és a KDH a múlt héten felszólították a kormányfőt, hogy a kormány a Közbeszerzési Hivatal élére ellenzéki jelöltet nevezzen ki.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Robert Fico