MKP: Ma ismerjük meg a jelöltlistát

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Iván Farkas, Pál Csáky
Iván Farkas, Pál Csáky Foto: SITA/Ľudovít Vaniher

POZSONY március 6. (WEBNOVINY) – Az MKP országos tanácsa mai ülésén hagyja jóvá a júniusi parlamenti választásokon induló képviselőjelöltek végleges listáját. Ennek javaslatát pénteken fogadta el a az elnökség és az elnökök tanácsa. A lista élén minden bizonnyal nem lesz változás: a pártot a Csáky Pál, Berényi József és Bárdos Gyula trió vezeti a júniusi parlamenti választások során. Csáky listavezetőként először vág neki a választásoknak. Eddig az MKP jelöltlistájának élén mindig Bugár Béla állt, ő ma más párt színeiben indul. Csákyt a listán az alelnökök egyike, Berényi József vagy Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője követi.

A negyedik a sorban nyilván Farkas Iván, az országos tanács elnöke lesz, az első öt utolsó helye pedig a parlamenti képviselő Szigeti László illeti meg, mögötte a hatodik helyet kapja majd Duray Miklós, a hetediket pedig az ugyancsak parlamenti képviselő Bíró Ágnes.

Az első tízben állítólag egy új arc is megjelenik. Szinte valamennyi jelenlegi képviselő ott lesz a listán a huszadik helyig. Csak egyetlen egy olyan van, aki a jelenlegi preferenciák alapján nem megválasztható helyre került. A második tízbe valószínűleg bekerül hét olyan jelölt, akik eddig nem voltak politikailag aktívak.

Két eddig parlamenti képviselő, Juhász György és Szigeti János úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Juhász azért, mert az őszi önkorményzati választásokra tartogatja az erejét, szeretne Tardoskedd (Tvrdošovce) polgármestere maradni, Szigetit regionális szinten nem támogatják.

A lista első harminc helyére 15-öt az elnökség, 15-öt a párt regionális szervei jelölnek. A 31. helytől a jelölés joga a régióké. A párt országos tanácsa ma jóváhagyja az MKP választási programját is.

SITA

Ďalšie k téme

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Firmy a inštitúcie SMK-MKP Strana maďarskej komunity – Magyar Közösség Pártja