SZTV: A jobboldali kormány agyrém lenne

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Mečiar
Foto: Ilustračné foto SITA/Tomáš Benedikovič

POZSONY február 14. (WEBNOVINY) – „Egy jobboldali koalíció, amely a jelenlegi kormánypártok ellenpólusa lenne a parlamenti választások után, kezdettől fogva nem reális“ – jelentette ki Vladimír Mečiar, az ĽS-HZDS elnöke a Szlovák Televízió Öt perccel tizenkettő előtt című vasárnap déli vitaműsorában. „A korábbi koalíció abszolút nem fogta fel a pártok helyzetét, a pártok erejét. Nem volt közös témájuk, amelyben egységesek lehettek volna, nem voltak ellenfeleik, akik ellen közösen léphettek volna fel. Kezdettől fogva hiba és agyrém volt összefogni a Mikuláš Dzurinda vezetése alatt“ – magyarázta állítását Mečiar. Dzurindával a KDH már nem áll szóba, az MKP-val a tárgyalások bizonytalanok, a Szabadság és Szolidaritás nevű pártot meg senki sem ismeri, de mindenki tárgyal vele, s ezáltal legitimizálja. Mečiar szerint az SaS-nél messiási szindrómának lehetünk tanúi, pedig ez a párt csak egyszeri használatra lesz alkalmas. „ Sok dolog nagyon naiv és megvalósíthatatlan. Nemhogy sok, hanem a dolgok többsége“ – mondta az SaS-ről.

Csáky Pál, az MKP elnöke abban egyet értett Mečiarral, hogy a parlamenten kívüli pártoknak nincs nagy esélyük a parlamentbe való bejutatásra, így a rájuk ledaott szavazatok csak elkallódnak. „Sajnálom és úgy vélem, hogy az ellenzéki együttműködés nem volt eléggé átgondolva. Az MKP prioritása Csáky szerint az, hogy a jelenlegi koalíciós hármas a választások után ne kormányozhasson tovább. „95 százalékos valószínűséggel ki merem jelenteni, hogy a júniusi választások után ugyanaz a hat párt lesz a parlamentben, amely jelenleg is ott van. Ez azt jelenti, hogy a SMER, az SDKÚ, a KDH, az MKP, a HZDS és az SNS“ – mondta Csáky, aki kizárta az együttműködés lehetőségét a nemzetiekkel. „Szlovákia számára a legjopbb megoldás az SDKÚ-KDH-MKP koalíció lenne“ – mondta Csáky. Úgy véli azonban, hogy ennek jelenleg kicsi az esélye.

Mečiar a SMER-rel kettes koalíciót szeretne létrehozni. Hogy ki lehetne a harmadik, arról nem tett említést, kijelentette viszont, hogy a saját pártján kívül senkit sem fog javasolni a SMER-SD-nek. „Szerintem ez optimális lenne. A harmadikat annak van joga kiválasztani, aki a lapokat fogja osztani“- mondta Mečiar a vitaműsorban.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe MečiarMikuláš DzurindaVladimír Mečiar