SDĽ: Zöld témákkal a helyhatósági választásokon

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, július 25. (WEBNOVINY) – A Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ), amely a júniusi választásokon a szavazatok 2,41 százalékát szerezte meg, a helyhatósági választásokon is harcba száll a szavazók bizalmáért. Többek között zöld célok elérését és pl. a építészeti rendészet bevezetését tűzte ki célul. „Folytatjuk. 60 ezer ember bizalmát nyertük el. Ez lökést ad ahhoz, hogy van értelme a liberális-baloldali-zöld politikának. Egyedül vagyunk, akik ebben az irányban haladunk, és oly módon szeretnénk a munkát végezni, hogy a párt megerősödjön. Akár a szavazatok számáról, akár pedig a szimpatizánsokról van szó” – jelentette ki a pártelnök, Marek Blaha.

A baloldal a szolvák városokban és falvakban saját jelölteket állít a polgármesteri posztra és a községi képviselő-testületekbe is, az esetek többségében azonban koalícióban indul. „Ez mindig a jelöltektől függ. Vannak a jobb- és a baloldalnak is megfelelő jelöltek. Számunkra meghatározó, hogy az adott ember a valóságban is tud-e tenni valamit a városért vagy sem, és hogy milyen előélettel rendelkezik” – magyarázta Blaha. A helyhatósági választásokon, ugyanúgy mint a parlamenti választásokon is, az SDĽ első számú partnere a Zöldek Pártja lesz.

Pozsonyban készek Milan Ftáčnik támogatására, aki jelenleg a ligetfalui városházát vezeti. Erre akkor kerül sor, ha meg tudnak egyezni a főváros fejlesztési irányzataiban. „Ragaszkodunk hozzá, hogy Pozsony fejlesztésében a zöld téma sokkal erőteljesebben legyen jelen, hogy a fővárosban is bevezessék az építkezési rendészetet, és hogy a befektetők és a fejlesztők kötelezően járuljanak hozzá a parkok és más zöldfelületek létesítéséhez” – jegyezte meg Blaha.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Marek BlahaMilan Ftáčnik