POZSONY, december 29. (WEBNOVINY) – A rendőrség azt a két ismeretlen férfit keresi, aki rablótámadást intézett a D1-es autópálya pihenőjén, Nagyszombathoz közel. Az ismeretlen tettesek kedden este fél kilenc előtt intézett rablótámadást a Fiat gépkocsi utasai ellen. Az egyik tettes megvárta, amíg a vezető mellett ülő férfi kiszáll a kocsiból, beszállt, fegyvert fogott a sofőrre, így kért pénzt a mobilt az utasoktól. A vezető és két utasa félelmében pénzt és három mobilt adott az elkövetőnek. A társtettes is az autóhoz lépett, aki a sofőrt egy vasrúddal fejbe verte.
A tettesek kendővel takarták el az arcukat, 20-25 évesek lehettek. Egyikük kb. 180 centiméter magas, haja rövidre vágva. Sötét kiskabátot és sötét nadrágot viselt. Társa kb. 175 cm magas, erős testalkatú, világos, csuklyás viharkabát és kék farmer volt rajta.
A rendőrség kéri azokat a gépkocsivezetőket, akik abban az időben arra jártak, és gyanús dolgokat észleltek, esetleg látták, merre menekülnek a tettesek, jelentség a 158-as telefonszámon vagy személyesen valamelyik rendőrőrsön.
(SITA)