POZSONY: Átadás előtt a téli stadion

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY március 10. (WEBNOVINY) – Befejezés előtt áll a pozsonyi Ondrej Nepela Téli Stadion, a jövő héten átadják a létesítményt – tájékoztatott a mai sajtóértekezleten Igor Nemeček, a jégkorong-vb szervező bizottságának elnöke. „A Slovakia Cupot követően a fő figyelem a pozsonyi stadionra irányult, mivel ott valóban az utolsó simításokat végzik” – mondta.

Nemeček szerint jelenleg a létesítmény két felső emeletén folynak a munkák. „Remélem, hogy az átadás kapcsán nem merülnek fel komolyabb problémák, s a szervezők április 10-ig birtokukba vehetik a téli stadiont” – nyilatkozta. A szervezők ugyanis úgy tervezik, hogy április 10-étől már a világbajnoksággal kapcsolatos konkrét feladatokat is elvégzik a csarnokban. Az elnök szerint a rendezvény részvevőire megfelelő feltételek várnak Pozsonyban és Kassán is.

A szervező bizottság mindkét helyszínnel, valamint az ottani rendőrökkel karöltve n agy figyelmet szentel a biztonsági kérdéseknek. „Hála istennek elmondhatom, hogy a hokiszurkolók valamivel másak, mint a focidrukkerek, s szeretném remélni, hogy ezt a véleményemet a vb alatt sem kell majd megváltoztatnom” – tette hozzá.

A szervezőkhöz már megérkeztek az első információk az egyes csapatok érkezését illetően. Az osztrákok az amerikaiakkal, a csehekkel és a kanadaiakkal együtt április 28-án érkeznek.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Igor NemečekOndrej Nepela