POHODA: Egyelőre nem emelnek vádat

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Pohoda

TRENCSÉN február 1. (WEBNOVINY) – A trencséni rendőrök a Pohoda fesztiválon tragikus következményekkel végződő sátorösszeomlás ügyében még mindig nem emeltek vádat. A rendőrség egyben visszautasítja, hogy a nyomozásnak politikai háttere lenne. Ezt a mai sajtóértekezleten jelentette ki a trencséni járási rendőrfőnök helyettese, Ján Mičic arra a sajtóban megjelent információra reagálva, hogy a rendőrök vádat készülnek emelni a fesztivál szervezője, Michal Kaščák ellen. Mičic elmondta: előbb át kell tanulmányozniuk a Zsolnai Egyetem Mérnöki Igazságügyi Szakértői Intézetének szakvéleményét, amelyet e héten kell kézhez kapnia, s csak azután tervezhetnek lépéseket. Ezért szerinte valószínűleg csak néhány hónap múlva kerülhet sor vádemelésre. Mičic azt is felvetette: az esettel kapcsolatban korai arról beszélni, hogy a törvény szerint a szervezőket vagy az összeomlott sátor német tulajdonosait illet-e felelősség. A szervezők szerint a szakvélemény azt bizonyítja, hogy a sátrat rosszul állították fel. A rendőrség Mičic szerint még nem kapott véleményt a német féltől.

2009. július 18-án a viharban leomlott egy sátor. Egy 29 éves pőstyéni férfi életét vesztette, 40 személyt kórházba kellett szállítani, 56-ot a helyszínen láttak el. Az egyik sérült, a 19 éves trencséni Nikolka októberben halt bele sérülései következményeibe.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Michal Kaščák