POZSONY április 15. (WEBNOVINY) – Tibor Mikušnak az Új Demokrácia nevű pártja nem azzal a céllal indul a júniusi választásokon, hogy elvegye a szavazókat és ezáltal meggyengítse az ĽS-HZDS-t. „Azért vagyunk itt, hogy valamit létrehozzunk és nem azért, hogy bármit is tönkre tegyünk. Az ĽS-HZDS történelem, amely számomra véget ért“ – mondta ma pártja sajtótájékoztatóján Mikuš. Az Új Demokrácia politikai párt elnöke hosszú éveken át az ĽS-HZDS törzsgárdájához tartozott, aki ebben a választási ciklusban hagyta el a pártot.
A nagyszombati megyefőnök pártja a Régiókban van az erő jelmondattal szólítja meg a választókat és nem korlátozódik semmilyen ideológiára vagy etnikumra, hanem a „jó megoldásokat“ vette célba. Választási listáján „stabil gyökerű emberek“ vannak, akik a saját régiójukban már letettek valamit az asztalra vagy úgy, hogy vállalkoztak, vagy a közéletben. A jelenlevők között számos személy volt a HZDS-ből. Ott volt például Jozef Tarčák, a zsolnai megyei önkormányzat volt elnöke, aki ma is az ĽS-HZDS frakciójának a tagja a parlamentben, Milan Cagala, aki Mečiar harmadik kormányában gazdasági miniszter volt és Ľubomír Lackovič, Vágbeszterce volt polgármestere, aki korábban a HZDS alelnöke volt.
Az Új Demokrácia csökkenteni akarja a régiók közötti különbségeket, támogatja a foglalkoztatottság növelését, az idegenforgalom fejlesztését, valamint Szlovákia élelmiszeripari és energetikai biztonságát. A párt a hagyományos értékek mellett száll síkra. „Hogy a férfinak munkája legyen és a család működjön“ –jelentette ki Mikuš. Említést tett a hazafiasságról is, ami szerinte polgári kategória és azt hangsúlyozta, hogy a demokrácia és a fegyelem olyan mint a közlekedő edény – egybe van kapcsolva.
A pártot jelenleg a tagság finanszírozza a saját eszközeiből és Mikuš szerint a választási kampányuk annak a töredékébe fog kerülni, amit más pártok fordítanak erre a célra.
SITA