POZSONY április 15. (WEBNOVINY) – A szlovák főiskolások nem használják ki eléggé az Európai Unió Erasmus nevő programját, melynek keretében évente több mint 180 ezer fiatal tanulhatna vagy dolgozhatna külföldön. A problémára Vlasta Kunová, Az Európai Demokratikus Párt EU-szakértője hívja fel a figyelmet. „A szlovákiai főiskoláknak és egyetemeknek egyedül álló lehetőséget jelentene, ha bekapcsolódnának ebbe a programba. Az eljárás nagyon egyszerű. Elég megszólítani a külföldi partner-főiskolákat, megtárgyalni velük a hallgatók cseréjének feltételeit és egyszerű kétoldalú megállapodást kötni“, állítja Kunová.
Az Európai Uniónak az a célja, hogy az unió minden főiskolai hallgatója legalább egy szemesztert más tagállam felsőoktatási intézményében végezzen el. A program évről évre bővíti aktivivitásait azzal a céllal, hogy 2012-ig három millióra emelkedjen az „Erasmus-diákok“ száma. Szlovákia azonban az utolsók között van ennek a kiváló lehetőségnek a kihasználásában. Kunová szerint a főiskolák és egyetemek egy százaléka sem él a lehetőséggel. A 2008/2009-es tanévben a 219 439 szlovákiai főiskolai hallgató közül mindössze 1 703 halsználta ki az alkalmat.
Az Európai Demokratikus Párt (EDS) az elmúlt év augusztusától van jelen a szlovák politikai színtéren. Tagja a nemzetek feletti EDS-nek, amelynek tagságát 11 európai politikai párt képezi. Szlovákiában ez a párt az európaiság előnyeit és lehetőségeit kivánja népszerűsíteni. A parlamenti választások előtt a párt elsősorban az első választókat, a bizonytalanokat és a szlovák népesség jobboldali irányultságú rétegeit kivánja megszólítani.
SITA