POZSONY március 31. (WEBNOVINY) – Az 1969 utáni cseh-szlovák föderációban alkalmazott kisebbségi döntéshozatal elvének elfogadását szeretné elérni a Most-Híd politikai párt. Ha Bugárék a júniusi parlamenti választásokon sikeresek lesznek, szorgalmazni fogják, hogy kisebbségi ügyekben a többség tartsa tiszteletben a kisebbség akaratát. „A Szövetségi Gyűlésben kétkamarás rendszer volt, ahol alapvető kérdésekben Csehország, illetve Szlovákia képviselői nem szavazhatták le a másik országrészt, tehát a csehek a szlovákokat vagy a szlovákok a cseheket.“ – mondta a párt mai sajtótájékozattóján A. Nagy László, a Most-Híd elnökségi tagja.
A párt a kisebbségi önkormányzatok létrehozásában látja a megoldást. Ezt a szlovákiai kisebbségek jogállásáról szóló törvény szabályozhatná, melyet a Most-Híd a választások után készül beterjeszteni. „Az országos kisebbségi önkormányzatnak az egész ország területén lennének helyi szervei és ha a megyék érdeklődést tanúsítanának, ott, ahol nagyobb számban élnek kisebbségek, a megyei önkormányzat mellett is létrehozhatnának megyei szintű kisebbségi önkormányzatot“ – jelentette ki A. Nagy. Kisebbségi önkormányzatra azonban csak az őshonos kisebbségek tarthatnának igényt, vagyis a magyarok, a ruszinok vagy a romák. „Ez a leheteőség nem vonatkozna az utóbbi időkben bevándorolt kisebbségekre, amilyenek az oroszok, a kínaiak vagy a vietnamiak.“ – magyarázta A. Nagy. A kisebbségi önkormányzatok képviselőinek megválasztására csakis az adott kisebbséghez tartozó polgárok lennének jogosultak.
Ruszin kisebbségi önkormányzat iránt az eperjesi és a kassai, esetleg még a pozsonyi kerületben lehetne igény. Regionális magyar önkormányzatok öt kerületben lehetnének. „Feltételezem, hogy az országos magyar kisebbségi önkormányzaton kívül a pozsonyi, a nyitrai, a nagyszombati, a besztercebányai és a kassai kerütben lenne ilyen igény“ – szögezte le A.Nagy, aki szerint az a megoldás Európa több országában is működőképes. Arról, hogy mennyibe kerülne a kisebbségi önkormányzatok létrehozása, beleértve a választási kiadásokat is, a pártnak még nincs elképzelése. „Egyelőre nem jutottunk el egészen odáig, hogy költségvetésünk is legyen. Előbb a jogköröket és a szerkezeti felépítést kellene meghatározni“ – mondotta A. Nagy László.
SITA