POZSONY április 2. (WEBNOVINY) – Az ĽS-HZDS a választások után kisebb áfát vezetne be az alapélelmiszerekre. „Az eddigi 19-ről 6 százalékra akarjuk csökkenteni bizonyos élelmiszerek esetében. Már ebben a választási időszakban sikerült elérnünk az udvari eladás adókulcsának csökkenését, s ezt szeretnénk elérni az alapélelmiszereknél, s nemcsak az említett eladásmód esetében” – vázolta a SITA hírügynökségnek az ĽS-HZDS Országos Tanácsának elnöke, Marián Klenko. Konkrétan a péksüteményekről, és a tejtermékekről van szó. A párt újabb öt évvel meg akarja hosszabbítani a 2011-ig érvényben lévő törvényt, amely külföldi személyeknek megtiltja a földvásárlást. „Még nem jött el az ideje, hogy a mezőgazdasági földekhez külföldi egének juthassanak” – mondta Klenko, s hozzátette, amennyiben az ĽS-HZDS a választások után ott lesz a kormánykoalícióban, a mezőgazdasági tárca élén nem történik változás.
Az ĽS-HZDS a választások után indítványozza a regionális minimálbér bevezetését, hogy a szociálisan gyengébb régiókban ne nőjjön a minimálbér olyan tempóban, mint azokban, amelyekben több a befektető. „Ezzel szeretnénk ezekbe a régiókba csalogatni a befektetőket. Azt akarjuk, hogy ezek befektetéseiket inkább a keleti részebe irányítsák, s munkalehetőséget teremtsenek legalább a munkanélküleik egy részének” – nyilatkozta Klenko. Szerinte a regionális minimálbér összegét a járási munkanálküliségi arány alapján szabnák meg.
SITA