POZSONY április 15. (WEBNOVINY) – A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma azt ajánlja a polgároknak, hogy ha Nagybritanniába készülnek, elutazás előtt érdeklődjék meg az egyes repülőtereken, milyen az aktuális helyzet. Nagybritannia légi közlekedésében ugyanis korlátozó intézkedéseket foganatosítottak, mivel az izlandi tűzhányó kitörése óta a szél nagymennyisű lávahamut vitt a szigetország légterébe. A figyelmeztető hírt a külügyminisztérium sajtóosztálya tette közzé. A Ryanair ír légi társaság gépei ma nem indultak útnak Szlovákiából Nagybritanniába és Írországba. “Ha a helyzet nem változik meg, visszavonásig eltörlünk minden járatot Nagybritanniába és Írországba” – közölte Anja Seugling, a Ryanair társaság Szlovákiával és Ausztriával megbízott szóvivője. Megerősítette az információt Dana Madunická, a pozsonyi repülőtér szóvivője is. Már ma délelőtt törölték a dublini járatot, amelynek 10:40-kor kellett volna landolnia Pozsonyban. Szünetel két Pozsonyból induló járat is – az egyiknek 10:00-kor kellett volna indulnia Londonba, a másik 11:05-kor repült volna Dublinba.
Az izlandi tűzhányóból származó hamu megzavarta több európai ország légi közlekedését. A legsúlyosabb hatása a brit légi forgalomra van, de korlátozni kellett a légi közlekedést Norvégiában és Svédországban is. A manchesteri és birminghami repülőteret teljesen lezárták. A hatóságok ideiglenesen üzemen kívül helyezték az északírországi Belfast, valamint a skót Aberdeen, Glasgow és Edinburg repülőterét is. A londoni Heatrow és Gatwick repülőtereken eddig 250 járatot töröltek.
A légi közlekedést ellenőrző hatóság szerint a vulkanikus eredetű hamu komoly biztonsági veszélyt jelent a repülőgépeknek. A délizlandi tűzhányó szerdán lépett működésbe.
SITA