POZSONY március 31. (WEBNOVINY) –
Előrejelzés Szlovákia területére ma délutánra, éjszakára és csütörtökre.
DÉLUTÁN:
Felhős, borús idő.
Országszerte eső, később záporok, keleten zivatarok is előfordulhatnak.
A legmagasabb koradélutáni hőmérséklet 8 és 12, keleten 12 és 16 fok között lesz.
1 500 m magasságban eleinte 4 fok körül, majd 2 fokra süllyed.
Többnyire déli, nyugaton erős széllökésekkel kisért nyugati – északnyugati szél.
ÉJSZAKA:
Felszakadozó, de keleten még sűrű marad a felhőzet. Hajnalban helyenként köd. Az ország keleti felében helyenként, máshol már csak elvétve kisebb eső.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és -2 fok között, délen és az ország keleti peremén 4 fok körül.
Változó irányú gyenge szél.
CSÜTÖRTÖK:
Nyugaton kevés, keleten még mindig sűrű felhő, de estére megint beborul nyugaton is. Helyenként kisebb eső, futó zápor.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között lesz.
1 500 m magasságban +3 fok közelében.
Változó irányú gyenge, délután nyugaton mérsékelt déli – délkeleti szél.
SITA