POZSONY, március 25. (WEBNOVINY) – A keresztények ma ünneplik Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, ami Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának csodás ünnepe. Az Úr fogantatása azt a pillanatot idézi, amikor az istengyermek emberré lett. Isten már Ádámnak és Évának is megígérte, hogy bűneiket megváltja, s ígéretét több zsidó prófétával is megismételtette – a zsidókat választotta ki arra, hogy ha az idő betelik, Jézus eljöhessen közéjük a földre. Eljövetele szerény volt – Gábriel arkangyal megjelent a názáreti Máriának, és megkérdezte tőle: akar-e az Isten Fiának édesanyja tenni. Azzal a pillanattal, amikor Mária ebbe beleegyezett, megkezdődik a Megváltás, a Fiúisten emberré lesz – bár teste emberi és emberként szenved, benne Isten lakozik. Az egyház elítéli az elméletet arról, hogy Jézus csupán egy kiváltságos ember volt, s azzal sem ért egyet, hogy Isten volt, akinek teste csak valóságosnak tűnt.
EGYHÁZ: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van ma
- Aktualizované
SITA
1 min. čítania
Upútavka: Vratko Rohoň z Iné Kafe: Dnešné mladé kapely majú všetko, ale chýba im hlad a vytrvalosť
Zdroj: SITA
Máte tip na článok?
Napíšte nám TU
Najnovšie na SITA.sk
Letná sezóna opäť zvyšuje dopyt po chalupách. Ceny sú však úplne inde ako počas pandémie
Slávka Ambrová
Kontroly zabrali, podnikatelia vydali o 16 miliónov pokladničných bločkov viac ako vlani
Lucia Kvasnicová
V Trnave zdvihnú ďalšiu križovatku, má znížiť rýchlosť áut a zvýšiť pozornosť vodičov
Pavol Machovič