VÁLASZTÁSOK: Róma a SMER-HDH koalícióért

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
TOMKO
Foto: SITA/Nina Bednáriková

POZSONY június 18. (WEBNOVINY) – A SMER-SD és a KDH kormánykoalíciójáért állítólag egy római bíboros is lobbizott. Ez a hír ma terjedt el a képviselők között, akik a nemzeti tanács történelmi épületében átvették a megválasztásukat igazoló bizonylatot. Az egyedüli Rómában élő szlovák bíboros Jozef Tomko. „Nem voltam kapcsolatban Rómával. Mi autonóm, komoly és konzekvens döntéseket hozunk. Ilyen magatartást tanúsítottunk a választások előtt is“, nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Ján Fígeľ, a KDH elnöke. Szerinte a kereszténydemokraták is jobbközép alternatívát kínáltak fel az ország polgárainak. „Ez győzedelmeskedett s nekünk az a kötelességünk, hogy valóra váltsuk, amit megigértünk. Így tehát igéretünkhöz híven létrehozzuk a kormánytöbbséget“, hangsúlyozta Fígeľ.

Jozef Kováčik, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője leszögezte, hogy az egyház tiszteletben tartja az új kormány felállításánál a pártok önrendelkezési jogát. „Tiszteletben fogjuk tartani döntésüket“, mondta. A választások előtt a katolikus püspökök pásztorlevélben szólították fel híveiket, hogy járuljanak az urnákhoz. A levél azonban nem tett említést konkrét pártról, csupán megfogalmazta azokat az általános szempontokat, amelyeket a hívők figyelmébe ajánlottak a döntésnél.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Ján FigeľJozef Kováčik